Ha kilenc hónapja valaki azt mondja Dél-Afrika népének, hogy a mai napon az egész ország egy emberként fog az utcákon őrjöngeni, vuvuzelát fújni és ünnepli a Bafanát, akik ma J'burgban felvonultak, hogy a nagy menetelés előtt (és egy szinte hihetetlen 12-0-s széria után) még egy nagyot Fiestázzanak a rajongókkal, arra úgy néztek volna, mint Napalm Death rajongóra a Hip-Hop Boys reunionon. A még Santana vezényelte válogatott akkoriban olyan szánalmas volt a pályán, hogy az emberek inkább elkapcsoltak a sporthírekről. A hazai rendezésű Konföderációs Kupa örömteli kivétel volt, az Afrika kupára viszont nem is kvalifikálták magukat. Aztán jött Parreira.
Az embereknek időbe tellett, mire újra mertek válogatott meccseket nézni, de a végére komplett őrületté nőtte ki magát a dolog. A legutóbbi öt felkészülési meccset teltházak (50-70 000 ember!!!) előtt játszották, a jegyek órák alatt keltek el akárkivel is játszottak a Fiúk. Mindenhol nemzeti színű zászlókat látni, vuvuzelák süvöltenek, az emberek a makarapájukat farigcsálják. Proudly South African taxiba ülhet az ember. Soha semmi így még nem egyesítette ezt az országot.
Parreira visszajövetele óta egy dolgot mond a fiainak, egy az üzenet: "Make this nation proud!" - "Legyen büszke rátok az ország!"
Anno a németek berni győzelméről írták, hogy egy nemzet önbecsülését adta vissza. A mienket meg menthetetlenül elvette. Pedig. Dafrika történelme is tartogatott egy-két fordulatot. Abban a dimenzióban, amibe bele sem akarunk gondolni. Nem is tudnánk. Ilyenkor ezek a dolgok felszínre jönnek.
Az egyre törékenyebb Nelson Mandela találkozott a csapattal. Mindenki meg volt hatódva.